Skip to content

Redőnykészítés magyarországi története.

    Az 1800-as évek közepe körül a németországi Esslingenben egy asztalos mester megalkotta az első redőnyszerkezetet amely lazán egymáshoz kapcsolódó falécekből állt, egy sínben fel-le húzható-ereszthető volt és egy fatengelyre tekeredett fel. Ez a szerkezet tekinthető a redőny ősének, amit azóta is esslingeni redőnynek hívnak.

    Az ez időtájt Németországban szerencsét próbáló céhes mesterek, valamint az ott vendégeskedő jómódú gyárosok által megismert és elsajátított tudásként került be hazánkba az akkoriban még rolónak is nevezett szerkezet készítésének és működésének ismerete.
    Ezekre az ismeretekre támaszkodva jöttek létre az első magyarországi redőnykészítő céhek, illetve egyes akkor már ismert gyáros is elkezdte gyártani az esslingeni faredőnyöket, többek között Hajós, Kondor, illetve a későbbiekben fogalommá vált Korányi és Frölich is. Ezeknek a gyártóknak a termékei között előkelő helyet foglalt el az újdonságnak számító, ablakok fölé beépíthető fatokos esslingeni faredőny gyártása, ami az idő múlásával egyre tökéletesebb és kifinomultabb lett.

    Tönkrement faredőny csere előtti állapota
    Esslingeni faredőny

    Mivel a lakosság hamar felismerte a redőny kedvező árnyékoló és védelmi hatását, így a tehetősebbek egyre nagyobb számban készítettek esslingeni faredőnyöket. Hazánkban az esslingeni faredőnyök „diadalmenete” egészen az 1940 évek elejéig tartott, amikor a II. világháború következményeként fellépő anyaghiány és keresletcsökkenés miatt a redőnykészítés mértéke nagyon nagy mértékben lecsökkent. Azt a minimális igényt ami főleg a családi házak újjáépítésénél jelentkezett az akkori, még működő iparosság, majd később az állami szektor több kevesebb sikerrel próbálta kielégíteni.

    Az 1960-es évek eleje és közepe között fokozatosan növekedni kezdett a lakások és családi házak építésének mértéke, ami magával hozta a faredőnyök iránti kereslet növekedését is. A korszakra jellemzően az állami szektor előregyártott termékekkel próbálta kielégíteni a keresletet, de sajnálatos mód mindezt meglehetősen rossz minőségben tette, mert például a drágább de jó minőségű borovifenyő helyett lucfenyőt használtak, ami a redőnylécek korai vetemedéséhet, tönkremeneteléhez ezáltal hibás működéshez vezetett, így nem csoda ha rövid időn belül „kegyvesztett” lett az addig szép napokat megélt faredőny ….

    Gazdasági érdekekre hivatkozva későbbiekben betiltották az addig fából készült redőnyök gyártását, a helyettesítésére először a Borsodi Vegyi Kombinát-ban kezdődött el a a faredőny léceinek méretével megegyező kezdetleges műanyag redőnylécek gyártása, ami a későbbiekben Szekszárdon folytatódott. Az itt készült „szabványosított” méretekre vágott redőnyléceket főleg az akkori TŰZÉP telepeken lehetett megvásárolni.

    Mivel a redőny beszerelése olykor nem szakemberrel hanem házilagosan történt, az esetek egy részében, a szakszerűtlen beszerelés miatt, hibás működést eredményezett és nem tett jót a redőny hírének. Sajnos olykor az is előfordult, hogy az addig hibátlanul működő borovifenyőből készült épp redőnytestet cserélték le a divatossá vált nagyon kezdetleges megjelenésű és eléggé kétes minőségű műanyag redőnyre. Szerencsére az idő múlásával a gyártott műanyag redőny léceinek minősége fokozatosan javult, és ezzel közel egy időben az addig lapos profilt mindkét oldalán ívesre alakították, ami részben jobb gördülést, részben esztétikusabb megjelenést eredményezett és megbízhatóbb lett a működése.

    Ezzel közel egy időben elkezdték gyártani az úgynevezett mini-redőnyléceket is, ami lehetővé tette azt, hogy az olyan házakra, lakásokra is lehessen utólagosan redőnyt szerelni ahol nem volt az ablak felett a falba beépítve a redőnytok.
    Itt illik megjegyezni, hogy ezt megelőzően volt pár nem túl sikeres próbálkozás, amikor az első generációs egyenes profilú, 4,5-5 cm-es redőnylécekkel készítettek külső tokos redőnyt, de ez szinte az első pillanatban kudarcra volt ítélve, mert hatalmas ormótlan tokszerkezete egyrészt rém csúnya volt, másrészt nagyon nagy mértékben belógott az ablak üvegfelületére, ezzel jelentősen csökkentve a beáramló fény mennyiségét is.

    Régi külső tokos redőny
    Az első próbálkozások közül való külső tokos műanyag redőny típus

    A hazai redőnykészítés történetében az igazi nagy áttörést a nyolcvanas kilencvenes évek hozták, amikor bár lassacskán, de egyre több német gyártmányú alapanyag került hazánkba. Ekkor nagy mértékű javulás volt tapasztalható a műanyag redőnyöknél is, de az igazán nagy változást a hőszigetelt alumínium redőny megjelenése okozta, mert az alumínium redőnyök sokkal szélesebb felületek biztonságos redőnyözését is lehetővé tette, valamint megjelenése is esztétikusabb lett, ami főleg a külső tokos redőnyöknél volt észrevehető.

    redőny
    Modern külső tokos alumínium redőnyök

    A műanyag redőnyökkel szemben az alumínium redőnyök legfontosabb előnye a sokkal nagyobb tartóssága, hosszú időn át tartó megbízható működése, valamint a biztonságos motorizálhatósága, ami tetszés szerint lehet kapcsolós, távirányítós vagy éppen programozható kivitelű is. Az alumínium redőnyök biztonságos motorizálhatósága főleg a mozgásukban korlátozottaknak, illetve időseknek jelent nagy segítséget a redőnyök mozgatásában.
    A hőszigetelt alumínium redőnyök számtalan előnyét ugyan kicsit csökkenti az a tény, hogy némiképp drágább mint a műanyag redőny, de a mostani ismereteink alapján kijelenthető, hogy a hőszigetelt alumínium redőny a jelen és várhatóan a jövő egyik fő redőnytípusa.

    Végezetül érdemesnek tartom megemlíteni, hogy a napjainkba egyre jobban elterjedő okos otthon rendszerekbe minden gond nélkül  beilleszthetők a motoros redőnyök és így az okok otthonba illesztett motoros alumínium redőnyöket bármilyen távolságról vezérelhetjük vagy épp leellenőrizhetjük az állásukat, vagy egy hirtelen jött viharkor okos telefonról vagy számítógépről vezérelve leengedjük, hogy védjék a nyílászárókat.

    Somfy TaHoma okos otthon rendszer
    Somfy TaHoma okos otthon rendszer

     

    Az általunk gyártott redőnyök típusairól bővebb információ a Redőny oldalon található, míg az áraik a Redőny árak oldalon láthatóak.

     

    Magyar Árnyékolástechnikai Vállalkozások Egyesülete

    Szabó Árnyékolástechnika Budapest a Magyar Árnyékolástechnikai Vállalkozások Egyesületének alapító tagja, több mint 30 éve a lakosság megbízható partnere!

    Call Now Button